A bosszú megoldás?
Nemrég szembejött velem egy esemény, amely közös imára hívott az előző kormány tagjainak bebörtönzéséért. Megdöbbentem. Nemcsak magán az eseményen, hanem azon is, hogy mennyi indulat, harag és bosszúvágy van az emberekben. Mintha legalább közvetlenül az életükre tört volna valaki.
Félreértés ne essék! Teljesen jogos igény, hogy ha valaki bűncselekményt követett el, akár egy ország gazdaságának kárára, azért felelősségre vonják, és az igazságszolgáltatás tegye a dolgát. De tényleg ott tartunk, hogy emberek mások bebörtönzéséért imádkoznak?
Úgy érzem, a magyar társadalom most a bosszú idejét éli. De vajon tényleg ez a megoldás?
A bosszúvágy természetes emberi reakció, és nem is szeretném elvitatni senkitől az érzéseit. Akit megbántottak, becsaptak, elárultak vagy megaláztak, az könnyen vágyhat arra, hogy a másik is megtapasztalja ugyanazt a fájdalmat. Hogy végre megértse, mit okozott. Hogy ne úszhassa meg következmények nélkül.
A bosszú mögött ott lehet a sértettség, a harag, az igazságtalanság megélése, az elveszített kontroll visszaszerzésének igénye. De sokszor ott van az áldozatszerepbe való beleragadás is. Amikor minden figyelmünket arra fordítjuk, mit tett velünk a másik, és közben eszünkbe sem jut megvizsgálni, nekünk milyen szerepünk volt az adott helyzet kialakulásában, vagy mit tehetnénk most a változásért.
Ha elszenvedője vagyok valaminek, nem feltétlenül vagyok felelős azért, ami velem történt. De felelősséget vállalhatok azért, hogyan reagálok rá, és merre indulok tovább.
A családállítás egyik elmélete szerint a bosszú azért veszélyes, mert rendszerint ugyanakkorát vagy még nagyobbat akarunk visszaadni, mint amekkorát kaptunk. A másik ezt újabb sérelemként éli meg, és máris elindul az egyre durvuló adok-kapok, amely kapcsolatokat, házasságokat, egész családokat tehet tönkre. E szemlélet szerint a megoldás az lenne, ha egy kicsit kevésbé vágnánk vissza. Így elismerjük a saját fájdalmunkat, de meghagyjuk a másik méltóságát és a jóvátétel lehetőségét.
De felmerül bennem egy kérdés: vajon képesek vagyunk annyira tudatosak lenni, hogy pontosan "belőjük", mennyi az az egy kicsit kevesebb?
És ha már ennyire tudatosak vagyunk, nem lenne egyszerűbb egyáltalán nem bosszút állni?
Nem lenne hasznosabb a saját felelősségünkkel, az áldozatszerep letételével, a sérelmeink feldolgozásával és a továbblépéssel foglalkozni?
Hiszen a tetteinknek következményei vannak. Ki-ki a saját hitrendszere szerint bízhat az igazságszolgáltatásban, az élet természetes következményeiben vagy éppen a karmában, akár egy következő életben is. Abban, hogy előbb-utóbb mindenki szembesül azzal, amit másoknak adott. A jóval és a rosszal egyaránt.
De amíg azon dolgozunk, hogy a másiknak rossz legyen, vajon mennyi energiánk marad arra, hogy nekünk jobb legyen?
Nem azzal kellene inkább foglalkoznunk, hogyan tehetjük jobbá a saját életünket, a kapcsolatainkat, a társadalmunkat, a világot?
Mert a bosszú talán pillanatnyi elégtételt adhat. De vajon megold bármit is?
És ha már imádkozunk, miért nem inkább valami jóért?