Ahol akarat van, ott út is van (párkapcsolat, magány, megbocsájtás) - ügyfelem tollából 

Ügyfelem saját története:

2018. november: Lezárul egy korszak. Véget ér egy hosszú kapcsolat 5 év után. Elköltözöm egy másik lakásba.
2019. január: Kezdem lassan felfogni, hogy mi is történik velem. Kizárom magam a lakásomból. Érzem, hogy egyre rosszabbul vagyok.
2019. február: Megint kizártam magam. Rossz villamosra szálltam fel. Rossz helyen szálltam le. Hol vagyok? Egyre jobban kezdek szétesni. Nincs kontrollom, nem tudok koncentrálni. Fel kéne hívnom a szüleimet. Nem akarom. Tisztességből felhívom őket, de rendszerint nem szívesen teszem. Majd holnap.
2019. március: Hova lettek a barátaim? Fura, mindenki eltűnt. Nem csoda. Egyre elviselhetetlenebb vagyok. Csak sírok. Mindenhol. A munkában, az utcán, a boltban a kasszánál, otthon. Nem is érdekel, hogy néznek az emberek. Hadd nézzenek, én most úgyis a kardomba dőlök! Fekszem a padlón és sírok és bumm! Pánikroham. Aha, szóval ez az. Már hallottam róla, de ilyen intenzív rettegésem még soha nem volt. Legalábbis nem emlékszem rá. Mindegy is. Elmúlt. Jajj Ne! Megint jön. Továbbra is a pamlagon sírva várom, hogy elmúljon. Mi ez? Kutatok ezerrel a világhálón. Kereső szavak: "kapcsolat vége", "Hogyan dolgozzam fel, hogy véget ért a kapcsolatom?" Olvasom: "El kell gyászolni a volt partnert." Gyász? Hmm... Érdekes, hogy egy élő személyt is elgyászol az ember. De mi bajom mégis, hiszen már semmi nem működött közöttünk?! Ahh... Elegem van! Egyedül vagyok. Inkább MAGÁNYOS vagyok! Megint jön az a pánikizé. Rájöttem: Szenvedek és félek az egyedülléttől. Ez hatalmas démon. Szerintem idegösszeroppanást fogok kapni. Megnézem a biztonság kedvéért az interneten, hogy halt-e már bele valaki a magányba... Már megint fel kéne hívni a szüleimet. Mégis mit mondjak nekik? Talán holnap. Most van nagyobb bajom is.
2019. április: Totál szétestem. Most már biztos vagyok benne, hogy belehalok a szakításba. Az egyedüllétről ne is beszéljünk! És még mindig nem akarok a szüleimmel találkozni. Pedig illene haza látogatnom. Összeomlottam! Kell valami segítség, mert tuti elmegyógyintézetbe szállítanak. Megint az internetre kezdem el bepötyögni: "pszichoterapeuta" és Enter. ÉLETVITELI TANÁCSADÁS ALTERNATÍV, SPIRITUÁLIS... Ez meg mi? Mindegy. Ehhez sincs kedvem. Inkább sírok tovább, abban elég profi lettem. Jó ez így nem mehet tovább! Megint beírom: "pszichoterapeuta". Megint: ÉLETVITELI TANÁCSADÁS ALTERNATÍV, SPIRITUÁLIS MÓDSZEREKKEL. Ez tényleg fura! Nem baj, ezt egy jelnek veszem és ráírok. Sikerült időpontot egyeztetni. Na szuper! Eljött a várva várt nap.
Kérdés felém: Mi a probléma? Miért kerestél fel engem? Én: Fú! Hát hol is kezdjem?! Szakítottunk a párommal és iszonyat magányos vagyok. L: Akkor megnézzük ingával. Szépen lassan elkezdjük a hagyma külső héját leszedni. Nekem itt azt mutatja, hogy az alap probléma a félelmekből ered, ami ANYUKÁDTÓL jön. Én: Anyukám? Hogy jön ide??? Nekem párkapcsolati problémáim voltak. L: De a problémák az Anyukáddal való rendezetlen kapcsolatodból jönnek. Meg a blokkjaid, félelmeid nagy része is Tőle ered. Én magamban: Ki a fene akar anyukámról meg az ő badarságairól beszélni??
2019. május: megint anyukám a téma. Június, július, augusztus és még mindig anya van porondon, meg a nagymamám. Na most ez megint hogyan??? Őt meg nem is ismerem! Sőt! Anya sem ismeri. Egyre több mindent tudok róluk, de nem igazán érdekel. Harag van bennem feléjük, de iszonyat erős. Főleg anya felé! Meg még mindig nem tiszta, hogy jön a párkapcsolatom az egyik szülőmhöz. Most már rákérdezek. Kapom is a választ: A családi gyökerek a legfontosabbak, hogy honnan jöttünk. A szüleinket mi választjuk ki. Oka vannak annak, hogy miért ők. Nézd meg mik azok a blokkok, sérelmek, félelmek amiket Anyukádtól kaptál, hozol és nézd meg amiket a párkapcsolatodban elszenvedtél!Erősen elgondolkozom. A mindenit! Egyre jobban látom, hogy a volt párom, hát ő... ez morbid! Édesanyámmal voltam egy párkapcsolatban.

2019. szeptemberében elindítottam hivatalos úton a nagymamám felkutatását. Visszalátogatunk családostul, azaz Anya, Apa és én, Anya szülőfalujába. Jó kis családi kirándulás lett belőle. Kezdem érteni az Anyát miért olyan amilyen. Kezdek hálás lenni, hogy amennyit ő kapott otthonról én annak igazából a többszörösét kaptam Tőle.
2019. októberben megkaptuk a hivatalos papírt. A nagymamám elhunyt, de örülünk, hogy van hír. Nekem képzeletben sikerült a nagymamámat behelyeznem a családfába. Egyre többet beszélgetek Anyával. Már hetente telefonálok a szüleimmel és havonta hazautazok.
2020. május: el tudom őszintén mondani, hogy szeretem a szüleimet és amit gyerekként éreztem, hogy nem jó családba születtem, már nem érzem. Sőt! Boldog vagyok, hogy őket választottam, hiszen rengeteg csodás dolgot köszönhetek nekik. Hálás vagyok azért, hogy ezt 31-32 évesen sikerült orvosolni. Persze munka mindig van minden kapcsolatban.
És jelentem a volt párom által okozott sérüléseket és sérelmeket is sikerült feldolgoznom. Megtörtént az elengedés és sikerült megbocsátanom neki, már nem haragszom rá. Szükségem volt időre jócskán, nagyon sokat dolgoztam rajta különféle módszerekkel, de azt hiszem minden egyes percét megérte. Értelmet nyert az összeomlásom. Már elhiszem, hogy a jó dolgokat sokszor katasztrófa előzi meg. 
Ez alatt az idő alatt lenyűgöző dolog történt velem! Nem vagyok magányos! Egyedül járok biciklizni, kirándulni, vacsorázni, moziba és élvezem. Persze a társaság örömét sem vonom meg magamtól, hiszen előkerültek a régi barátok is és lettek újak is. Igaz, valaki lemorzsolódott ezen idő alatt, de elfogadtam. Valószínűleg új emberekre, tanításokra és élményekre van szükségem.
Elindultam az önismeret olykor rögös útján, de szerencsére kiváló Segítőm van hozzá, akiért szintén nagyon hálás vagyok.