Szakítsak a barátommal?
Felhívott egy fiatal lány, hogy szakítani akar a barátjával. Megkért, hogy nézzem meg Tarot kártyával van-e valami, ami arra utal, hogy rossz döntés lenne ez részéről - nagyon bizonytalan volt.
Kiraktam hogyan viszonyulnak egymáshoz, milyen a kettejük közti kapcsolat fizikai, érzelmi és szellemi szinten. A kártya megmutatta, hogy a fiúnak érzelmileg ez a kapcsolat boldogságot és harmóniát jelent, a lehető legpozitívabbak az érzelmei a lány felé. Fizikai szinten is ez látszott, viszont gondolatilag teljesen meg volt semmisítve. A lány gondolataiban ugyanakkor az jelent meg, hogy tisztességtelen, aljas dolgokat feltételez a fiúról és emiatt az érzelmeinek is hátat fordított. A lány erre elmondta, hogy azt hitte megcsalja őt a fiú. Ez egyértelműen látszott, hogy nem lehet így. Végül arra a kérdésre, hogy mit tegyen a lány a kártya azt javasolta, hogy hallgasson az érzelmeire és kövesse a vágyait.
Végül nem szakított vele, kibékültek. Egyértelmű volt, hogy szeretik egymást, ugyanakkor gondolati szinten is összhangba kell kerülniük, ha a hosszú távú harmonikus kapcsolat a céljuk. Ezt a lány megértette, és jelenleg tudatosan törekednek rá mindketten.